Vakfolt Podcast

A 2018-as filmes toplista adásunkhoz rengeteg bónusz felvételt rögzítettünk, amelyeket ebben az epizódban meghallgathattok. Az év legjobb filmjeinek a megbeszélése után még időt szántunk néhány filmre, amelyek épp csak lecsúsztak a top 10-ről, valamint egyéb alkategóriákra, amelyeket az előző adás show notesában már ígértünk. Megbeszéljük, melyik magyar film tetszett a legjobban, továbbá melyik blockbusterért illetve melyik animációs filmért rajongtunk a leginkább. Megmagyarázzuk, miért hiányzik a mi listiánkról néhány film, amelyek rengeteg kritikus év végi összefoglalóiban előkelő helyen szerepelnek. Még a Venomról is hallhattok egy villámkritikát, ha nagyon hiányoltátok esetleg a top 10-einkből! Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Pét

Újabb évadot zár a Vakfolt podcast, és immár hagyományosan ismét toplistázzuk az idei évben megjelent mozifilmeket. András nem lustálkodta el az évet, még Karlovy Varyba és Bécsbe is elutazott idén, hogy mintát vételezzen az év végi top 10-éhez. Olyan filmek is fel fognak bukkanni az adásban, amelyeket csak egy-egy fesztiválon mutattak be, és jó esetben csak jövőre lesznek szélesebb forgalmazásban láthatóak nálunk. A több mint kétórás adásban nemcsak a mi tíz-tíz kedvencünket ismerhetitek meg, hanem idei vendégeink is újra bejelentkeznek, hogy elmeséljék, melyik film nyűgözte le őket a legjobban az elmúlt évben. Hallhatjátok majd Rácz Viktória, Sajó Dávid, Wostry Ferenc, Nagy Szabolcs, Veres Szilárd, Mikó László azaz Cyclotronic, valamint Földi Gábor azaz Fega kedvenc filmjét is. Ezen kívül készültünk pár ínyencebb kérdéssel, hogy ne csak a tíz abszolút legjobbunkról beszéljünk - ezekért a témákért figyeljétek a felületeinket szerte a közösségi médiában, közzé fogjuk tenni a bónusz hanganyagokat a közelgő nap

Ma végére érünk a számtalan kérdésnek, amelyeket idén kaptunk tőletek. Az első adagot szerdán tettük közzé, a másodikat csütörtökön, ma pedig az utolsó adag, de nem kevésbé izgalmas kérdésen zúzunk végig. A végére olyan megválaszolnivalók maradtak, mint a kedvenc videójátékunk a kilencvenes évekből, milyen filmet forgatnánk és kikkel, ha mi bármennyi pénzünk lenne rá, és megpróbáljuk megoldani a kritikai és a laikus filmnézés közti különbségeket is. A mai kérdések: Nagy Szabolcs kérdezi a Facebookunkon: Sokak fejében él egy képzet, hogy van egyfajta laikus meg van kritikai/filmtwitter/bármilyen filmnézés, befogadás. Ti erről mit gondoltok? Ha van ilyen, hogyan szűkülhet ez a szakadék? Egyáltalán hogyan látjuk ma, hogyan nézünk ma filmeket szerintetek és hogyan lehetne ez jobb? Veres Szilárd kérdezi a Facebookunkon: Miért fantasztikus az Ace Ventura 2? Kérlek fejtsétek ki egyenként 2-3 percben bőven. Szeretném, ha jutna idő a Creednek idén is! Mr. Heisenberg kérdezi emailben: Ha tetszőleges büdzsé álln

További kérdéseket válaszolunk meg, amelyeket az elmúlt két hét alatt kaptunk tőletek a közösségi médiában. Az első adagot szerdán tettük közzé, a mai etapban újabb szenzációs kérdésekre adunk banális válaszokat. Olyan fogós kérdésekkel küzdünk meg az adásban, kik az all-time kedvenc színészeink, melyik a kedvenc mozink, továbbá elmeséljük a legszörnyűbb mozis élményeinket, és rábízunk egy hollywoodi blockbustert egy-egy idegen nyelvű rendezőre, akire nem számítanátok. A mai kérdések: @_fega_ kérdezi: Ha lenne lehetőségetek leülni egy asztalhoz a legelső podcast előtti Freevoval és Gainesszel, akkor mit tanácsolnátok nekik? @duplavortex kérdezi: Mi volt a legkellemesebb és legkellemetlenebb mozis élményetek? @ZotoWitch kérdezi: 2018 leginkább fejberögzült/életre veletek maradó jelenete 1. filmekből 2. Sorozatokból @nlaslow kérdezi: Mikor lesz Infinite Jest film/ki fogja rendezni? @lencsesbendi kérdezi: Mi volt az elő film, amit moziban láttatok és emlékeztek rá? Melyik a kedvenc mozitok? Ha van

Az elmúlt két hét alatt a közösségi médiában gyűjtött kérdéseiteket válaszoljuk meg a mai adásban. Nagyon köszönjük a rengeteg briliáns kérdést, amellyel elhalmoztatok bennünket! Annyira sok ideig tartott, mire mindet megválaszoltuk, hogy nem is tudjuk egy hosszú adás formájában közzétenni a felvett anyagot. A mai felvonásban a kérdések első egyharmadára kerítünk sort, aztán a hét további részében érkezünk a hátralévő két blokkal. Ebbe a háromnegyed órába belefért pár fogas kérdés, amelyeken el kellett idéznünk egy darabig, de a legbolondabb kérdéseiteket sem sumákoltuk el, így például végre kiderül, mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? És maradjatok a végefőcím utáni bónusz jelenetig, meglepetés vendégszereplővel! A mai kérdések: @EpeirosKap kérdezi: Kedvenc [film] és miért? Mit  jelent neked? Miért nézted meg annyiszor? Mit ad még ezek után is? Kis személyes: egyedül néztek filmet inkább, vagy társaságban? Egyszerre nézitek meg, vagy részletekben? Közben csináltok más (pl. teregetés :D)? Popcornt, vagy más

Színészes évadunk záró adásában Marlon Brando ikonikus szerepével foglalkozunk. Az 1954-es On the Waterfront (A rakparton) című filmben nyújtott alakításáért életében először Oscarral jutalmazták Brandót. Mellette még hét kategóriában nyert a dokkmunkásokról szóló társadalmi dráma, köztük a legjobb film és a legjobb rendező díját is. A rakparton újabb politikai témájú történet Elia Kazan rendezőtől, akinek az amerikai kommunista párttal és a hatóságokkal folytatott viharos kapcsolata több filmjét is meghatározta. A vágy villamosa után vallomást tett a HUAC, vagyis az amerikai képviselőház kommunistaellenes bizottsága előtt, majd leforgatott két USA-barátabb filmet, köztük szintén Brandóval a Viva Zapatá!-t. Ezek után jött A rakparton, amely a szorosan összezárkózó maffia ellen vallomást tevő hétköznapi hősről szól. Marlon Brando játssza a bokszolóból lett kikötői rakodómunkást, aki egy személyben áll ki a szervezett bűnözés ellen. Mennyire feleltethető meg Elia Kazan (és a film írója, Budd Schulberg) élményei

Színészes évadunk nem lenne teljes Marlon Brando nélkül, akinek a hatását máig is tetten lehet érni Hollywoodon. 1951-es szerepe az A Streetcar Named Desire (A vágy villamosa) című filmben akkora erővel robbant be, hogy egyszer s mindenkorra felforgatta az egész világ színészetről alkotott képét. Brando kiszámíthatatlan játéka még az olyan sokat látott színpadi színésztársait is meg tudta lepni, mint Karl Maldent, hát még a klasszikus Old Hollywood éra nagy neveit, mint Vivien Leigh-t. Hogyan csapódik le ebben a filmben ez, az évad során többször megfigyelt disszonancia a két színészgeneráció között? Erősítik vagy zavarják egymást az ütköző alakítások? Nemcsak a filmbeli szereplőtársaival, hanem az Actors Studio-beli pályatársaival is összevetjük Brandót: mik a közös pontok az ő, James Dean és Montgomery Clift színésztechnikája között? Milyen fiatalabb színészekre volt a legnagyobb hatással az általa forradalmasított method acting? Beszélünk a fim alapjául szolgáló színdarabról is: hogy működik a vásznon Tenn

Marilyn Monroe-tól a The Misfits (Kallódó emberek) című 1961-es filmjével búcsúzunk. A múlt héten a Gentlemen Prefer Blondes-ban látott, kirobbanó erejű alakítása után ezúttal egy melankolikus, introspektív szerepben látjuk, amely szinte baljóslatúan vetíti előre a színésznő korai halálát.  A The Misfits olyan sztárokat vonultat fel, mint Clark Gable (Elfújta a szél), Montgomery Clift (Most és mindörökké), Eli Wallach (Babuci, A hét mesterlövész, később pedig a Jó, a rossz és a csúf), valamint Thelma Ritter (Beszéljünk Éváról!), a rendezője pedig a sikert sikerre halmozó John Huston. Mégis hatalmasat bukott a maga idejében, és kritikailag is csupán az utókor értékelte fel. Mi lehetett a szomorkás történet meg nem értettségének az oka? Mennyire lehetett szokatlan a kor nézőjének Marilyn Monroe-t komolyabb szerepben látni? Sikerült a sztárnak megbirkóznia a szereppel, amelyet akkori férje, Arthur Miller (Salemi boszorkányok, Az ügynök halála) írt a számára? A többi főszereplőt is értékeljük aszerint, mennyire s

Marilyn Monroe ikonikus szerepeivel ismerkedünk meg a most következő blokkunkban. Elsőként Gentlemen Prefer Blondes (Szőkék előnyben) című filmjére esett a választásunk, az adáshoz pedig vendéget is hívtunk, aki nem más, mint Rácz Viktória, az IGN munkatársa. Az 1953-as Howard Hawks film egy csapásra sztárt csinált a platinaszőke üdvöskéből, de muszáj megnéznünk, milyen út vezetett idáig. A tragikusan fiatalon elhunyt Marilyn Monroe életét rengeteg nyomasztó élmény terhelte, amelyektől nem lehet eltekinteni, ha a munkásságáról akarunk beszélni. Persze a film alapjául szolgáló, 1920-as évekbeli történetet is felidézzük: hogyan lett befolyásos forgatókönyvíróvá a Gentlemen Prefer Blondes szerzőnője a kibontakozó Hollywood patriarchális rendszerében? Mi az, ami még ma is forradalminak számít ebben a két női főszereplős történetben? Apropó, női főszereplők, egymással versengve fejtegetjük, Jane Russell vagy Marilyn Monroe vett-e le bennünket jobban a lábunkról, és megpróbáljuk kitalálni, mi a párosuk titka, és mi

Jack Nicholson-blokkunkban ezúttal óriási hiányosságunkat pótoljuk be, a témánk ugyanis a Chinatown (Kínai negyed) 1974-ből. Minden idők egyik legjobb forgatókönyvéből Roman Polanski rendezett film noirt. Mint a film noir irtózatos tudású szakértői, azonnal nekiveselkedünk, hogy megvizsgáljuk, melyik karakter melyik archetípusnak feleltethető meg. Faye Dunaway karaktere femme fatale? Jack Nicholson karaktere antihős? Mennyire dekonstruálja a műfajt Robert Towne forgatókönyve? A nyomozás cselekményszála a vízművekkel csak elsőre hangzik rém unalmasnak, vagy rejteget izgalmas áthallásokat? Mi a jelentősége a híres utolsó mondatnak? Az is kiderül, mivel vesz le bennünket a lábunkról Jack Nicholson, mivel hozza ránk a frászt John Huston, és mivel ejti rabul a figyelmünket Roman Polanski kamerakezelése. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-

Jack Nicholson! A 81 éves színészlegenda a most következő blokkunk főszereplője, amelyet a Five Easy Pieces (Öt könnyű darab) című 1970-es filmmel nyitunk meg. A kaján vigyorú nőcsábász 80-as, 90-es évekbeli szerepein nőttünk fel, ezért úgy döntöttünk, visszatekintünk a karrierje kezdetére. Bár Nicholson a 60-as évektől kezdve dolgozott, mégis a Five Easy Pieces főszerepe hozta meg számára az igazi elismerést, amellyel kiléphetett a karakterszínészek skatulyájából. Gyerekkorunk Jokerjéről és kamaszkorunk Jack Torrence-éről lévén szó, azzal kezdjük az adást, hogy melyikünknek mennyit jelent Jack, és melyik szerepében volt számunkra a legkedvesebb. Végigtekintünk az ötven évet felölelő karrierjén, hogy aztán elmélyedjünk ebben az ifjúkori szerepében. Azonnal sikerül párhuzamokat felfedeznünk a blokkunk másik sztárcsináló filmjével, a James Dean nevével fémjelzett Rebel Without a Cause-zal. De Nicholsonnak mi oka van haragban lenni a világgal? Mi fűti a dühét ebben a filmben, és egyébként is, hogyan dühös álland

Deborah Kell filmográfiájával foglalkozó rövidke blokkunkat a From Here to Eternity (Most és mindörökké) című 1953-as filmmel zárjuk. Fred Zinneman háborús drámájában a főbb szerepeket Burt Lancaster, Montgomery Clift és Frank Sinatra játszották Kerr mellett. Mit tudunk meg Deborah Kerr-ról az egyik legjelentősebb amerikai filmszerepében? Bár szerepe nem a legfontosabb a filmben, de hozzá kötődik a film leghírhedtebb jelenete, amelynek a korszak botrányosan erotikus képkockáit köszönhetjük. Ennek kapcsán elmerengünk azon, hogy milyen megvizsgálni a filmtörténelem híres nagyjeleneteit kontextusukban. A férfi főszereplőkön is muszáj elidőznünk: James Dean filmjeivel egy időben járunk, és azokhoz hasonlóan itt is egymásnak feszül két generáció, két színiiskola, a Burt Lancaster által képviselt Old Hollywood és az Actors Studio fénylő csillaga, a method színész Montgomery Clift. Nemcsak a felállásuk hasonló, mint a nemrég tárgyalt Giant két főszereplőjéé, de a kettejüket övező legendák is legalább olyan izgalmasa

Mai adásunkban újabb színészlegendával ismerkedünk meg. Ő Deborah Kerr, akit hosszas karrierje során hat alkalommal jelöltek Oscar-díjra, többek közt az Anna és a sziámi király és az Ég tudja, Mr. Allison című filmek főszerepéért. Első alkalommal egy olyan filmjével foglalkozunk, amely nemcsak az ő főszerepe miatt keltette fel az érdeklődésünket, hanem a rendezőpáros neve miatt is: Michael Powell és Emeric Pressburger készítették a Black Narcissus, azaz Fekete nárcisz című filmet 1947-ben. A magyar származású Pressburgerrel és kollégájával korábban már találkoztunk az A Matter of Life and Death című filmjük kapcsán, és azóta foglalkoztatott bennünket a Black Narcissus, amely nemzetközi elismerést hozott Deborah Kerr számára. Visszatérő vendégünk, Wostry Ferenc régi kedvence a rendezőpáros, ezért meghívtuk őt, hogy beszélgessünk az apácákról szóló, meglepően erotikus filmről. Jó választás volt-e Kerr életművéből ez a film, ha a színészetével akarunk megismerkedni? És mit tudunk meg Powellről és Pressburgerről,

James Dean utolsó alakítását néztük meg a héten. A Giant (Óriás) című háromórás texasi cowboyeposzt halála napjáig forgatta, az 1956-os bemutatót és az azt követő posztumusz Oscar-jelölést tragikus autóbalesete miatt nem érte meg. A filmben mellékszerepben bukkan fel ugyan, de a karaktere fiatalkorától idős éveiig végigkíséri a két főhős, Rock Hudson és Elizabeth Taylor életét. A három színész évtizedeket felölelő alakításánál talán csak a film körüli botrányok és máig kibontakozó pletykák érdekesebbek. Hogyan szaladt ki George Stevens (Shane) rendező kezéből a gyeplő annyira, hogy a film költségvetése megsokszorozódott, és az utómunkálatok több mint egy évig tartottak? Hogyan viszonyul a rendezői stílusa a két korábbi Dean-filmhez, a Rebel Without a Cause-hoz és az East of Edenhez? Használt, vagy ártott a filmnek Rock Hudson és James Dean személyes ellentéte? Beszélünk Elizabeth Taylor eseménydús karrierjéről és életútjáról egyaránt, amelyet színésztársaival való romantikus és baráti kapcsolatai köveztek ki.

Legújabb különkiadásunkban Spike Lee rendezőhöz térünk vissza, akinek korábban különálló blokkot szenteltünk. Legújabb, BlacKkKlansman című filmjét (magyarul Csuklyások) most is játsszák a mozik, és annyira tetszett nekünk, hogy ezt el akartuk mesélni a hallgatóinknak is.  A film története valós eseményeket dolgoz fel, amelyben a hetvenes években egy Colorado Spring-i fekete bőrű rendőr telefonon összehaverkodott a Ku Klux Klan tagjaival, és egy fehér bőrű nyomozó kollégája segítségével be is épült közéjük. Az adásban beszélünk Denzel Washington kisfiának, John David Washingtonnak a menőségéről, Adam Driver komikusi tehetségéről, valamint természetesen Spike Lee rendezői erősségeiről: jól tud-e állni egy filmnek az egyértelmű politikai állásfoglalás? Működnek-e a direkt áthallások a jelenkorra? Mik a vitatható eltérések a valós eseményektől a jelentősen dramatizált cselekményben, és mennyire elfogadhatóak ezek? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdo

Mai második adásunkban James Dean legismertebb, sztárcsináló filmjéről hallgatthattok bennünket. A Rebel Without a Cause (Haragban a világgal) 1955-ös premierjét már nem érhette meg a színész, de alakítását a lázadó tinédzser szerepében a közönség mindmáig kitartó rajongásával hálálta meg. Nicholas Ray filmje lényegében nemcsak James Dean mítoszát alkotta meg, hanem műfajteremtő alkotás is. A tinédzserekről szóló coming-of-age drámák egyik prototípusa ez a film, és azonnal fel is fedeztünk benne olyan stílusjegyeket, amiket még a nem olyan régen tárgyalt Fucking Amalban is előszeretettel hasznosítanak újra a mai filmesek. Persze nincs jó tinédzserfilm jó barátok és első szerelmek nélkül, így mind a három főszereplő színészi stílusát alaposan szemügyre vesszük, és elcsámcsogunk a forgatás körüli korabeli pletykákon is. Nicholas Ray rendezése sem kerüli el a figyelmünket, de kinek áll jobban a kameradöntögetés, neki, vagy Elia Kazannek? Az idestova hatvanhárom éves sztorit sem kíméljük: működik-e a huszonnégy ó

Színészes évadunk folytatásában James Dean a témánk. A popkulturális ikon 1955-56 között három filmben szerepelt, és azonnal generációja egyik legfontosabb sztárjává vált. Ám egyedül a legelső mozifilmje, az East of Eden (Édentől keletre) premierjét érte meg; még 1955-ben életét vesztette autóbalesetben. John Steinbeck monumentális családregényéből nem más, mint az Actors Studio atyja, Elia Kazan forgatott filmet. Kazan néhány évvel korábban katapultálta a sztárságba Marlon Brandót a Vágy villamosa, a Viva Zapata! és a Rakparton című filmekkel (ezek közül kettővel nemsokára foglalkozunk a Vakfolt podcastban is), most megnézzük, hogyan bánt a szárnyait bontogató, Brandónál lényegesen zárkózottabb, ifjú James Deannel. Miért okozott meglepetést a színész az elvárásainkhoz képest? Maníros-e, vagy naturalista a method actingje? Sikerül-e megfejteni a Steinbeck-adaptáció finoman kendőzött bibliai utalásait? Az adás során kielemezzük a különböző színészi stílusok ütközését, és vitába szállunk azon, hányszor jó megdö

Gena Rowlands-ről szóló blokkunk második, egyben záró epizódjában az Opening Night (magyarul Premier) 1977-es című film a témánk. John Cassavetes filmrendező a sztárságot, az alkotói folyamattal kapcsolatos konfliktusokat a színház világán keresztül mutatja be, saját feleségét pedig a címbeli nyitó este darabjának főszereplőjévé teszi meg. Az előző adásban is beszéltünk Cassavetes indie-filmekre gyakorolt hatásáról, itt sem maradhatnak el az összehasonlítások más rendezők filmjeivel, akik a saját alkotói válságukat, a filmvilággal kapcsolatos személyes tapasztalataikat egy színházi fellépés körüli hercehurcába csatornázzák át. Cassavetes rendezői kézjegyein a mindketten próbálunk fogást találni, de talán csak abban tudunk megegyezni, hogy nem tudunk megegyezni: mikor mennyire kezeli tudatosan a kameráját, és mikor használja ki a szerencsés véletlenek erejét? Gena Rowlands színészi teljesítményének a méltatásakor nem maradhat ki az sem, mennyire más karaktert formál meg itt, mint az A Woman Under the Influence

Színészes évadunk folytatásában Gena Rowlands méltatlanul kevéssé elismert alakításairól beszélünk. John Cassavetes színész-rendező és felesége a független filmkészítés előhírnökei voltak a 70-es években, nagyrészt saját pénzből olyan monumentális, két és fél órás, de introspektív darabokat alkottak, mint a heti témánk, az A Woman Under the Influence, magyarul Egy hatás alatt álló nő (1974). A toxikus családi környezetről szóló lélektani dráma hatása mindmáig érezhető az indie filmeken, az átütő erejéből pedig fikarcnyit sem veszített az eltelt negyvennégy év alatt. Adásunkban megtárgyaljuk, miért tartják szakmai és kritikai körökben is örök érvényűnek Gena Rowlands színészi játékát ebben a filmben, és együtt hüledezünk a korai indie rendezés szokatlan módszerein. Mennyire tudatos rendező Cassavetes, és mennyire befolyásolta vajon a körülmények kényszerítő ereje? Beszélünk a Columbótól meredeken eltérő erejű alakítást nyújtó Peter Falkról is, és versenyt űzünk abból, melyikünk ismert rá jobban a saját szüleir

Nem sokat teketóriázunk ma, az évadnyitó után pár órával máris hallgathatjátok a következő epizódunkat: Daniel Day-Lewis első Oscar-díjas szerepét néztük meg, amelyben a cp-s festő és írót, Christy Brownt játszotta el az önéletrajzi könyvének a feldolgozásában. A My Left Foot (A bal lábam) Jim Sheridan első rendezése, egyben első közös munkája Day-Lewisszal, akivel az egy évtizedes együttműködésük további olyan elismert alkotásokat gyümölcsözött, mint A bunyós és az Apám nevében. Az előző filmünkben még csak egy mellékszerepet tett emlékezetessé, ezúttal már Daniel Day-Lewisé a rivaldafény. Be is vetett minden lehetséges módszert, hogy a mozgássérült Christy Brownt élethűen megformálja a nagyvásznon: beszélünk a method actingről, és igyekszünk belelátni DDL fejébe, hogy megértsük a szerepválasztásait és a visszavonulását. Az életrajzi film műfaját is kielemezzük, ha már olyan keveset foglalkozunk velük a podcastban. Sikerül Jim Sheridannek elkerülnie a zsáner legnagyobb buktatóit? Hogy viszonyul a film más zs