Filmklub Podcast

#21 Kovács Gábor

Informações:

Sinopsis

Kovács Gábor bulizni járt Stallonéval, feleségül vette a híres Fabulon-lányt, valamint ő gyártotta az Üvegtigris-trilógiát. Pataki Ágival közös produceri cégük az egyik legnagyobb a szakmában, olyan művészfilmek mögött is ők állnak, mint a Cannes-ban is díjazott Delta vagy a fantasztikus látványvilágú Bibliotheque Pascal. Kovács Gábor elmesélte, hogyan szedte össze az első millióját cipők készítésével, meg azt is, hogyan sikerült becserkésznie Pataki Ágit, a hetvenes-nyolcvanas évek legendás reklámarcát. Megtudtuk, hova jártak inni Sylvester Stallonéval, amikor az amerikai színész Magyarországon forgatta a Menekülés a győzelembe című filmjét, és kicsit arról is képet kapunk, mi a túrót csinálnak a producerek egy filmben. Beszélgettünk arról, mit tesz az ember, ha látja, hogy senkit nem érdekel a filmje (Halálkeringő), és arról is, milyen esélyei lehetnek Hajdu Szabolcs és Mundruczó Kornél új filmjeinek (Délibáb, Fehér isten) idén Cannes-ban. Kovács Gábor kiábrándított mindenkit, hiába könyörögnek folytatásért