Filmklub Podcast
#53 Szabó Erika
- Autor: Vários
- Narrador: Vários
- Editor: Podcast
- Duración: 2:16:38
- Mas informaciones
Informações:
Sinopsis
Szabó Erika színésznő volt az adás vendége, aki még tizennyolc éves sem volt, amikor Erdélyi Tímeát váltotta Tilda szerepében a Barátok közt című szappanoperában. Hat évnyi sorozatozással országosan ismertté vált, utána fehérneműben szédítette Rudolf "Peti"-t az Üvegtigris 3-ban, majd felvételt nyert a színművészetire, ahol nálánál 7-8 évvel fiatalabb diákok között tanulta ki a mesterséget. Miután ott végzett, nem tudott elhelyezkedni egyik magyar színháznál sem, pedig becsülettel körbetelefonálta az igazgatókat, és már éppen alászállt volna a berlini színházi undergroundba, amikor Csányi Sándor elhívta a Tháliába, ahol tavaly ősz óta társulati tag. Brékeltünk olyan exkluzív infókat például, hogy Erika apja kamionsofőr, vágott már csirkét otthon Dabason, az egyik pasija villanyszerelő volt, illetve megkérdeztük tőle azt is, mit keres a 2002-es Partik népe című dokumentumfilmbe cigivel a szájában, technozenére szeletelve. A beszélgetés apropóját a héten moziba kerülő Parázs a szívnek című film adta, ami nemcsa