Filmklub Podcast

#121 Sodró Eliza

Informações:

Sinopsis

Vendégünk Sodró Eliza színésznő, aki ismerős lehet a Netflixről (Foglyok, The Crown), a köztévéből (Egynyári kaland, Tóth János), a Radnóti Színházból, vagy abból a szenvedélyes nyílt levélből, amit Vidnyánszky ‘Papa’ Attilához írt tavaly nyáron. Eliza sokat mesélt Vidnyánszkyhoz fűződő viszonyáról, híres nyílt levele megírásának körülményeiről, sőt megosztotta velünk egy álmát is, aminek Vidnyánszky volt a főszereplője. Elmondta, most mit érez az SZFE ügyével kapcsolatban, hogyan dolgozta fel a történteket, mennyire érzi a megosztottságot a szakmán belül. Mesélt saját és mások érzelmi vakfoltjáról és érdekes részleteket tudtunk meg színházi rendezőkről: kiderült például, melyik az az elismert rendező, aki ordibálással próbálja hangulatba hozni a színészeit és ki az, aki inkább lágyan susogva próbálja elérni ugyanezt. Kiderül az is, Elizánál melyik módszer működik jobban. Mihez kezd egy színésznő a bezárt színházak idején? Vannak színészi munkái vagy el kellett mennie futárnak? Milyen érzés magát néznie a kar