Prédikációk A Zuglói Adventista Gyülekezetbl

Dr. Ősz-Farkas Ernő – Fülbelövés és Úrvacsora

Informações:

Sinopsis

Az ószövetségi törvények szerint a héber rabszolgának hat éven keresztül kellett szolgálnia, a hetedik évben szabaddá vált. Ha azonban önként vállalta a maradást, mert annyira szerette az urát, kilyukasztották a fülét. Jézus annyira szerette az embert, hogy a kezét és a lábát is átlyukasztotta érte. A sebeket örökre viselni fogja, nem lesz plasztikai sebészet. Jézus arra hív minket, hogy vállaljuk a világ előtt az Ő értékrendjét. Alapige: 2 Móz. 21,2-6. „Ha héber rabszolgát vásárolsz, hat évig szolgáljon, de a hetedikben menjen el szabadon, váltságdíj nélkül. Ha egyedül jött, egyedül is menjen el. Ha feleségével jött, menjen vele a felesége is. Ha az ura adott neki feleséget, és az fiúkat vagy leányokat szült neki, az asszony legyen az uráé gyermekeivel együtt, a férfi pedig menjen el egyedül. De ha a rabszolga határozottan azt mondja, hogy szereti az urát, feleségét és gyermekeit, és nem akar felszabadulni, akkor vigye őt ura az Isten elé, állítsa az ajtóhoz vagy az ajtófélfához, és fúrja át az ura a fülét e