Sinopsis
Filmes arcokkal beszélgetünk érdekes dolgokról.
Episodios
-
#85 Tiszeker Dániel
08/09/2019 Duración: 01h16minGyerekkorától kezdve szívta magába a filmművészetet, vágó édesanyja miatt sokat lógott az MTV-székház játszóterén és Tímár Péter filmjeinek forgatásán. 13 évesen már casting tippeket adott a 6:3 rendezőjének. Hivatalosan nem tanult rendezőnek, de végigjárta a filmes ranglétrát és kipróbált mindent, amit csak lehetett: színészkedett, operatőrködött, forgatáson futkosott férfitáskáért, werkfilmes céget alapított, castingolt a Made in Hungáriába, felfedezett fiatal színészeket, saját zsebből készített dokumentumfilmet, és az egyik legmenőbb kortárs magyar zenekarnak rendezett szkeccsfilmet (#Sohavégetnemérős). Minden vágya, hogy egy olyan musicalt rendezzen, mint a Sing Street, jelenleg pedig egyik gyerekkori álmát váltja valóra: egy karácsonyi romantikus komédiát fog csinálni. Szó esett arról is, hogy milyen színészeket fedezett fel, mely fiatal filmeseket tartja nagyra, hisz-e az amatőrökben, mit gondol a klasszikus filmszínész-képzésről, illetve, hogy hogyan lehet függetlenként filmet forgalmazni.
-
#84 Berényi Bianka
01/09/2019 Duración: 01h24minFőszerepet játszott a Virágvölgyben, EU Cannibal néven zenét szerez, rázós helyeken modellkedik, egy olasz tanyán nevel csirkéket, cipőket tervez és néhanapján együtt ebédel Rihannával, Robert Pattinsonnal nézi a vébét, vagy metrózik a Daft Punk tagjaival. Berényi Bianka a zenélést élvezi a legjobban, nem tartja magát lázadónak, művészeti egyetem helyett szülészettel próbálkozott, a 444-en megjelent portrécikke után pedig hirtelen a figyelem középpontjába került szokatlan életmódjával. De vajon mi van a bokorba pisilős és csirkesimogatós képek mögött, és hogyan csöppent a színészkedésbe? Ezekről is faggattuk, továbbá elmesélt egy egészen elképesztő sztorit a csecsenföldi kalandjairól.
-
#83 Tasnádi Zsófi
25/08/2019 Duración: 01h21minTasnádi Zsófival beszélgettünk, aki olyan filmeken dolgozott látványtervezőként, mint Reisz Gábor önéletrajzi ihletésű Rossz versek című mozifilmje, Freund Ádám diák-Oscarra jelölt Földiek című sci-fije, és Badits Ákos a Boglárka című SZFE diplomafilmje után felkérte debütáló egész estése, az Űrpiknik látványvilágát is megálmodni. Art directora volt Mundruczó Kornél menekült sci-fijének, a Jupiter holdjának, és visszatérő alkotótársa Szilágyi Fanninak (Kamaszkor vége, Minden vonal, A csatárnő bal lába életveszélyes), de kipróbálta magát reklámokban, videóklipekben és színházban is. Zsófi elsőgenerációs filmesnek számít jogász családjában, és ma már az egyik legfelkapottabb látványtervező itthon. A podcastból kiderül miből is áll pontosan egy látványtervező és egy art director munkája, de ami még izgalmasabb, hogy megtudhatjuk milyen volt a ’90-es éveket visszahozni a Rossz versekben, mely tárgyak voltak különösen fontosak Reisz Gábornak, vagy hogy milyen analóg technikával oldották meg a film látványilag legn
-
#82 Görbe Nóra
13/08/2019 Duración: 01h28minGörbe Nóra 35 éve játszotta el Lindát, a magyar tévésorozattörténet egyik legemblematikusabb karakterét, neve pedig 35 éve forrt össze a Babettával járó, rövid hajú, taekwandózó feminista ikonnal, aki minden rosszfiút megagyal, majd hűvösre tesz. De hogy viselte a beskatulyázást és a hirtelen sikert? Milyen volt a kapcsolata színész apjával, és milyen tapasztalatokat hozott a fóti gyermekotthonban töltött évekből? Miért nem lett balerina és milyen verssel felvételizett a színművészetire? Mely filmek voltak rá a legnagyobb hatással és hogy bírja a kortárs mozit? És vajon volt-e hosszú haja? A Filmklub podcast adásában Görbe Nóra nemcsak a fenti kérdésekre ad választ, hanem többek közt a Linda gyártásáról és énekesi karrierjéről is mesél. (Ez a műsor 2014. június 22-én készült, de csak most találtuk meg a felvételt.)
-
#81 Zomborácz Virág, Király Dániel és Fehér Balázs Benő az Egynyári kalandról
29/07/2019 Duración: 01h19minJúnius 15-én, négy évad után véget ért az egyik legjobb magyar tévésorozat, az Egynyári kaland. Fiatalok nyaralnak a Balatonon, vagy épp a nyári munkájukat töltik a tó mellett, keverednek félreértésekbe, esnek szerelembe és keresik önmagukat. A 2015-ben indult széria (Dyga Zsombor által rendezett és Kovács M. András által írt) első évada még a szocialista ifjúsági sorozatok naiv báját és ártatlan meseszerűségét hozta, ám a második évadtól sokkal reálisabb problémák kerültek a középpontba, és meglepő nyitottsággal mutatta be a fiatalok korántsem gondtalan életét. Ez az éles váltás Zomborácz Virághoz köthető, aki a második évadtól írta és rendezte a szériát, egyedi humora és botladozó karakterei pedig szerethetővé és átélhetővé tették a történetet. Bátor döntés volt addig jóformán ismeretlen színészekre osztani a főbb szerepeket (Rubóczki Márkó, Vecsei H. Miklós, Schmidt Sára, Dobos Evelin, Döbrösi Laura, Héricz Patrik, később pedig Király Dániel, Walters Lili, Fehér Balázs Benő, Piti Emőke), és a szuperül meg
-
#80 Mészáros Máté
21/07/2019 Duración: 01h22minA Sport szelet-reklámok bajszos edzőjeként, az Egynyári kaland Máriójaként és a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan Amigo Dávidjaként ismert színésszel beszélgettünk az egri aranykorról, a lélekölő vígszínházas évekről, az egykori osztálytársaival évről-évre magukról csinált előadásokról, a Vajna-korszakban játszott tizenegy filmszerepéről, és arról, hogyan találta meg a helyét végül Orlai társulatában. Kiderült, milyen kemény meló létrehozni azt a természetes beszédmódot, amit hallunk tőle előadásokban és filmekben, illetve az is, mit gondol azokról a kollégáiról, akik elvi alapon nem vállalnak el szerepeket.
-
#79 Simon Kornél
14/07/2019 Duración: 01h26minAz egyik legszimpatikusabb magyar színész, Simon Kornél volt a vendégünk, akire a Társas játék című nagyszerű (mármint csak az első évada) HBO-sorozatban figyeltünk fel, aztán láttuk a Megdönteni Hajnal Tímeában és a Víkendben, de a Coming out legjobb (egyetlen jó?) poénja is az ő száján jött ki. Gyerekkorában nagyszerűen utánozta Torgyán Józsefet és Kállai Ferencet, drámatagozatos gimibe járt Szentesre, de mielőtt a színészet felé fordult pszichológia szakra felvételizett háromszor, sikertelenül. Csatlakozott a szegedi Mini Színház utazó társulatához, főleg gyerekelőadásokat csináltak, kolikban és művelődési házak padlóján aludtak. Élvezte, kivéve, ha Mikulást kellett játszani. Háromszor megpróbálta a színművészetit, nem jött össze. Pestre jött, megkapott pár reklámot, majd 26 évesen a Tea című tévésorozat főszerepét, ami eufórikus élmény volt, és óriási előrelépés a karrierjében. A sorozat nem futott sokáig, ahogy a későbbi Limonádé sem, de arra elég volt a siker, hogy Kornél beképzelt és kezelhetetlen lett
-
#78 Dér Asia és Csáki László
14/04/2019 Duración: 01h31minAz Inkubátor Program két idei nyertes rendezőjével, Dér Asiával és Csáki Lászlóval beszélgettünk. Mindkettőjük filmterve nagyon izgalmas: Csáki a Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmjében a kilencvenes években népszerű vonatjegy hamisítási mozgalmat gyöngyölíti fel úgy, hogy egyben a kor sajátosságairól is képet ad, Dér pedig a Nem haltam meg című doksijában egy ötven körüli, nagyon sikeres műkincskereskedőt követ pár évig, akit a ráknak azzal a fajtájával diagnosztizáltak, amibe Esterházy belehalt.
-
#77 Visky Ábel
09/04/2019 Duración: 01h16minOlyan csodálatos rövidfilmek után, mint a Játszótársak, a Maflicsek, a Semmi bogár és a Romanian Sunrise (mind fent van a YouTube-on, mindet nagyon érdemes megnézni) Visky Ábel megcsinálhatta első egész estés filmjét. A Mesék a zárkákból egy izgalmas doksi/mesefilm hibrid lesz, amiben három börtönben raboskodó férfi mesét ír a gyerekeinek, majd együtt megfilmesítik azt. Leghamarabb jövőre ilyenkor kerülhet mozikba a film, de mi már most jól kifaggattuk róla a rendezőt.
-
#76 Molnár Levente
06/04/2019 Duración: 01h17minŐ az a csávó, aki mindig kurvajó a magyar filmekben. Először a Saul fiában figyeltünk fel rá, ott Ábrahám szerepe kedvéért három hónap alatt leadott 25 kilót és megtanult jiddisül. Azóta emlékezetes alakítást nyújtott a Szürke senkikben, a Napszálltában, a Tabula rasa című kisfilmben, az Alvilág című sorozatban, illetve eljátszott első filmfőszerepét a jelenleg a mozikban futó Apró mesék című retro noirban. Hogyhogy mindig ilyen menő dolgokban szerepel? Ezt is megkérdeztük Molnár Leventétől, akivel pont a 43. születésnapján beszélgettünk.
-
#75 Csillag Márton és Hanula Zsolt
17/03/2019 Duración: 01h22minKét egykor megkerülhetetlen, aztán kiugrott filmkritikussal, Csillag Marcival és Hanula Zsolttal beszélgettünk arról, hogy van-e élet a filmes újságírás után, de még inkább arról, hogy van-e élet a filmes újságírás közben. Marci beszámolt a balul elsült randijáról Görög Zitával, és elmesélte, milyen körülmények között tagadta ki Tarr Béla, Zsolt pedig elárulta, miért fogadta meg egy ponton, hogy nem csinál többé interjút, illetve hogyan kezdett el pornózni.
-
#74 Pfeffer Attila
17/03/2019 Duración: 01h25minNeki van a legkúlabb munkája a filmszakmában. Olyan sztárokat követett már a kamerájával, mint Brad Pitt, Charlize Theron, Robert Pattinson, Keira Knightley, Rowan Atkinson, Jessica Lange, Oscar Isaac, Elizabeth Olsen és James McAvoy, tovább olyan rendezők keze alá dolgozott, mint Mundruczó Kornél, Angelina Jolie, Antal Nimród és Reisz Gábor. Szamurájként jár egyik forgatásról a másikra, legyen az hollywoodi szuperprodukció (Z világháború, Atomszőke), menő tévésorozat (Aranyélet, Terror), Cannes-ba szánt művészfilm (Delta, Fehér Isten, Jupiter holdja), vagy az álom.net. Miatta van az, hogy amikor kijövünk a moziból, tíz-húsz percig még úgy érezzük, mintha egy filmben lennénk. Pfeffer Attila steadicam operatőrrel beszélgettünk.
-
#73 Gigor Attila
28/02/2019 Duración: 01h25minEgy problémás tinikor után Bodó Viktor diákszínjátszó csapatában találta meg önmagát. Négyszer jelentkezett színészszakra (harmadrostázott a legendás Máté-osztállyal), majd az esélytelenek nyugalmával próbálta meg a rendező szakot. "Miért akarsz nekrofiliáról filmet forgatni?" - kérdezték tőle, amikor A nyomozó tervével házalt, de aztán mámoros lett a fogadtatás. A következő filmje főszerepére Ben Whishawt akarta, négy évig írta a könyvet, ez lett volna Az ember, akit nem lőttek le. Nem tett le róla, hogy egyszer még megcsinálja, de időközben átszeretett a Kútba. Kapott pár brutális kritikát, a Kálomista-ügy miatt sarokba szorítva érezte magát. Csinált ikonikus reklámot (hasitasi), de szerinte csak ölte vele a kreativitását, sokkal jobban élvez számítógépes játékokhoz átkötő kisfilmeket létrehozni: rendezett űrcsatát, megmutatta Egyiptom történetét egy snittben. Az Aranyélet túl lightos volt neki, a Terápiát megfizethetetlen tanulási lehetőségnek tartja. Polanskit nem tudja bojkottálni, Marton Lászlóról megva
-
#72 Pater Sparrow
05/02/2019 Duración: 01h23minPater Sparrow volt a vendégünk, a Lem-regényből készült 1 című film rendezője, a BÚÉK, a Budapest Noir, a Vándorszínészek, a Kút és a The Duke of Burgundy látványtervezője. a beszélgetés teljesen más irányba ment, mint terveztük, de így lett érdekes. Megtudtuk például, hogy igaz-e a városi legenda, miszerint az apja (Verebes István) azért vállalta el a Heti Hetest, hogy ő egy menő londoni filmes suliban tanulhasson, illetve, hogy miért nem tud filmet csinálni addig, amíg meg nem csinálja azt a filmet, amit már tíz éve nem tud megcsinálni, elárulta továbbá, hogy mi volt az az eset, ami után már nem akart többet reklámot rendezni, és, hogy a gyerekei születése, hogyan változtatta meg a hozzáállását a munkához, de kiderült az is, miért lett olyan a Budapest Noir, amilyen, valamint, hogy miért nem volt fájdalmas neki a Kút körüli botrány. Többször emlegettük a műsor alatt Dorka kritikáját az 1-ről, azt itt lehet elolvasni.
-
#71 Goda Krisztina
30/01/2019 Duración: 01h17minAz utóbbi két évtized második legsikeresebb magyar filmrendezője volt a vendégünk, már amennyiben a sikert mozinézettségben mérjük. Goda Krisztina első válaszából kiderült, hogy nem alibizni jött a podcastba, hanem őszintén válaszolgatni, és később egy csomó meglepő dolgot mesélt magáról, olyanokat is, amikre eszünkbe nem jutott volna rákérdezni. Lássuk, mik derültek ki például! Nem akkor született, ami mindenütt szerepel, hanem két évvel korábban. Nem vágyik arra, hogy a cannes-i vörös szőnyegen vonuljon, nem akar két évet szánni az életéből egy művészfilmre, ő a közönségfilmet szereti. Annak viszont örülne, ha a mozikban óriásit bukó Veszetteket többen látnák. Kiterjedt orvosfamíliába született, egy elképesztő képességű húga van, ezért ki kellett találnia, hogy ő miben jó. A gimnázium után a 80-as évek közepén elvégzett egy filmgyári kurzust, aminek a végén csinálhatott egy kisfilmet, és lehelyezkedhetett a Filmgyárban. Hardcore művészfilmben nyomta, Jarmuschért rajongott, a nihilista korszakát gyorsan
-
#70 Simonyi Balázs
29/12/2018 Duración: 01h24minSimonyi Balázs bombabiztos ízlésű rendező, aki olyan remek rövidfilmeket jegyez, mint a Finálé, az Indián, az Originál láger és a Terminál, továbbá a Momentán Társulat alapítója és a gyerekkora óta foglalkoztatott szinkronszínész (ő adta például Bart Simpson magyar hangját, valamint a kisfiúét a Kramer kontra Kramerben), díjnyertes fotós, újságíró és atléta. Ez utóbbi minőségében egymás utáni hat évben futotta le a Spartathlon nevű ultramaraton verseny 246 kilométeres távját, és erről az élményről készítette el az első egészestés dokumentumfilmjét, az Ultrát, amit először az HBO sugárzott, aztán szép kört ment a mozikban is. Volt miről beszélgetnünk.
-
#69 Pataki Ági
28/12/2018 Duración: 01h15minMég gimnazista volt, amikor szerepelt a Szeressétek Ódor Emíliát! című Sándor Pál-filmben, és hiába erősködtünk, hogy korának Walters Lilije lehetett volna, Pataki Ági kötötte az ebet a karóhoz, hogy neki nincs tehetsége a színészkedéshez. Elmesélte, mit jelentett neves fotómodellnek lenni a hetvenes évek Magyarországán, milyen méltatlan helyzetekbe került, voltak-e kérései a pártnak, érezte-e azt, hogy alulértékelik, valamint, hogy miért nem költözött külföldre akkoriban. Már több mint 45 éve országosan ismert, arról is kérdeztük, hogy ezt hogyan kezelte az idők során, illetve hogy nem akarna-e filmet csinálni a szocialista modellvilágról. A nyolcvanas években butikokat vezetett, a kilencvenes évek elején feleségül ment Kovács Gáborhoz, aki pont akkoriban kezdte el bontogatni a szárnyait producerként. Ági először akkor szállt be a családi bizniszbe, amikor szponzorpénzt hajtott fel az Üvegtigrishez, a jelenleg a mozikban futó Egy nap című remekművet már gyakorlatilag a férje segítsége nélkül hozta tető alá.
-
#68 Reisz Gábor
22/12/2018 Duración: 01h29minA VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan rendezőjével beszélgettünk, aki saját magára osztotta a december végén a mozikba kerülő második filmje, a Rossz versek főszerepét. Rengeteget mesélt arról, milyen lehetőségeket hozott neki a VAN váratlan sikere, majd hogyan gyalulta le az önbizalmát egy párizsi tartózkodás és a cannes-i filmfesztivál. Sokáig próbált egy színésszel, de aztán meghozta a döntést, hogy ő fogja eljátszani a főszerepet; a producere tépte is a haját emiatt, egy részeg magyar színész pedig leüvöltötte a fejét egy kocsma előterében, hogy miért veszi el a munkáját. "Azokat a filmeket szeretem, amelyekben az alkotó kiszámíthatatlanul játszik velem, mint Leos Carax a Holy Motorsban, vagy Kirill Szerebrennyikov a Nyárban. Szerettem volna én is ilyen szabad filmet csinálni" - mondta Gábor a Rossz versekről, amibe állítása szerint nem csak egyszer döglött bele. A VAN költségvetésének közel harmincszorosából gazdálkodhatott most, de ez néha nyomasztó is volt számára, a nagy infranstruktúra gátolta a
-
#67 Bikácsy Gergely
28/11/2018 Duración: 01h27minA magyar filmkritikusok doyenjével, a Bolond Pierrot moziba megy című francia filmes alapvetés írójával, a 78 éves Bikácsy Gergellyel beszélgettünk. Elmesélte, hogy annó egy kritika megírása minimum egy hétbe telt, de volt, hogy két hétig kínlódott vele. A kilencvenes években a Népszababságnál dolgozott, ott már gyorsabbnak kellett lenni, emiatt párszor el is vetette a súlykot: például a Magyar vándort nagyon lehúzta, de pár nappal később rájött, hogy is nem volt az annyira rossz. Kezdő rendezőt sosem akart ledorongolni, bár Mundruczó első filmjéről ő írta a legnegatívabbat - fel is hívta utána a rendező. A híres filmesek társaságát amúgy nem kereste, Godard-ral és Truffaut-val azért találkozott, Jean-Pierre Leaud-t a párizsi metróban látta. Nagy fesztiválokra a kényelmetlenségek miatt nem járt, Cannes-ban sosem volt, Velencében is csak kétszer. Elmesélte, mit tart a szpojlerekről, ki volt a nemezisze az átkosban, illetve miért érdemes nagyot köszönni a forgalmazós lányoknak. Az utóbbi két évtizedben átállt a
-
#66 Bognár Péter
20/11/2018 Duración: 01h21minBognár Péterrel beszélgettünk, aki a Budapest Film beszerzőjeként, illetve az Odeon és a magyarhangya alapítójaként már 25 éve a magyar filmforgalmazás egyik meghatározó alakja. Kábé ugyanennyi ideje ott van minden jelentős nemzetközi filmfesztiválon (a Ponyvaregényt Cannes-ban látta 1994-ben), de nem a sztárokhoz próbál dörgölőzni (mondjuk egyszer Francis Ford Coppola beszállt mellé egy liftbe), hanem annyi filmet néz meg, amennyit emberileg csak lehetséges, aztán egy teljesen egyedi rendszer szerint osztályozza őket, majd az év végén mindig közzéteszi a 200-as toplistáját a http://boogiemansalltimeclassix.com oldalon, ami a leghasznosabb barométer a filmszeretők számára. Arról is mesélt, hogy neki a film az elsőszámú szerelem, de emellett másfél évtizedig babaruhákat importált, valamint olyan ikonikus budapesti kocsmákat indított be, mint az Incognito, a Castro és a Jelen. Neki köszönhetjük, hogy az idei év egyik legjobb filmje, a Gyújtogatók című Murakami-adaptáció nemrég a magyar mozikba került, és a műso